2013. február 19., kedd

2. hónap

Nagyon gyorsan eltelt az a két hónap. És egész sok minden történt. Tanulás, kiruccanás Tel-Avivba, légiriadó gyakorlat, sok sok türelem gyakorlása, hogy időpontokat foglaljak különböző vizsgálatokra, őrült sorban állás gázmaszkért egy csapat arabbal karöltve :), stb stb.
Gyorsan beszámolók az újdonságokról is. Először is azt a legutóbbi cikkemből kihagytam, hogy bementünk a biztosítóba hogy kérjünk kódot, az online felülethez így folyamatosan nyomon tudom követni, milyen leleteim vannak meg, időpontot tudok foglalni (na nem mám mindenhova, és nyíílván ahova én akarok, na oda nem), sőt egy nagyon okos ki program a bejegyzett időpont előtt sms-ben értesít, hogy mikor hova kell mennem. Na de közben megint meg tanácskoztuk, ezt a biztosítás kérdést az ott dolgozó kedves kollégával, és kiderült, hogy mégiscsak sokkal jobban járunk, ha egy magasabb kategóriába kerülünk, mert a baba projekt az sokba kerül, és a mi kártyánk nem áll mindent (ez a legmagasabb szintű biztosítás kerül 114 sékelbe). Még az egészségügynél maradva, a múlthéten végleg elegem lett,  felhívtam a biztosítót, és közöltem nem várok tovább, adjanak egy időpontot akárhova végre egy genetikai vizsgálatra, és mivel már okos, kicsit kiművelt ollé vagyok, felolvastam mindent héberül ami a papíromon van, és közölte a csaj, hogy nekem csak a teszt kell, azt itt is meg tudják csinálni Karmielbe (áááááááááááááááá) és kaptam is ripsz-ropsz időpontot (a mai napra). És mai napi büszkeségem, hogy nem voltam biztos benne, mikorra kell menne, ezért délelőtt felhívtam a biztosítót, hogy megkérdezzem, ééééés ugyan vévig menetem a teljes menürendszeren mindenhol az angolt választva, láss csodát (jó lenne, de nem csoda minden 2. alaklom) egy héberül hadaró nőci beszélt a túloldalon, és elsőre elkezdtem angolul beszélni, hátha vállt, mert ez néha beválik, hát most nem vállt be, DE értettem amit kérdezett szépen válaszoltam, és megmondta az időpontot, letettem döbbenten a telefont, hogy ez hihetetlen, ez volt az első ivrit telefon beszélgetésem :). Ráadásul délelőtt felhívtak, abból a rendelőből is, ahova 3 hete próbálok időpontot szerezni a genetikus orvoshoz, kaptam oda is időpontot (gondoltam biztosra megyek :). Aztán elmentem a vérvételre, na ott sem tudtak csak héberül, de itt egy idő után megakadtam ez már bőven meghaladta az ulpán szintemet, így A. barátnőmtől kértem segítséget, telefon kihangosít mehet a tolmácsolás :). Levettek 5 üvegcse vért, és most 6 dologra tesztelnek genetikailag (majd utána nézek pontosan mire).
Ja igen, kicsit hosszara sikerült ügyintézés után ma sikerült végleg megvennem a repjegyet Budapestre (a bank hibájából, mert több nap átfutása volt a limit módosításnak.
A gázmaszk ügyében annyi fejlemény történt, hogy a héten beszéltem Péterékkel (a nagyon távoli itt élő rokonok), mert felhívtak, nagyon elnézést kérve, hogy el lettünk hanyagolva, és ne aggódjunk nem felejtettek el minket, és mindenképp találkozunk, de most még pár hétig eltart amíg felszabadul egy picit, de után mindenképp, és addig is kell e bármi segtség. Mondtam, hogy mi nagyon rendben vagyunk, minden szuper, tanulunk, miegymás, de gondoltam azért rákérdezek erre a maszk dologra, mert ő aztán biztosan tudja, mi a helyzet. Mondta, hogy nincs gáz ( :-D ), ráérünk bőven beszerezni, és hogy nagyon érdekes, hogy ezek az osztogatók mindig nyitva vannak és a kutya sem megy arra, és fölöslegesen tartanak fent egy csomó helyet, aztán havonta kéthavonta senki sem tudja miért, mindenki beőrül, és megrohamozzák a helyeket. Mire az osztogató önkéntesek megijednek és bezárnak, vagy csak egyszerűen elfogy a készlet. Azt mondta ez Izrael, semmi értelme nincs, senki nem tudja mi van ilyenkor, balagan. De azért, azt mondta küldjük el a személyink másolatát és akkor beszerzi nekünk, és majd ha találkozunk odaadja. Tudtam én, hogy nem lehet ez olyan sürgős,  ha mindenki más ilyen nyugodt :).
Ja igen, végre találtam jó izraeli zenét, meg is osztok párat :)
Most viszont megyek purimi dalocskát tanulni (ami valami rémesen fejfájdító)

http://www.youtube.com/watch?v=WmcQ62AW7Jc&feature=share&list=PLuMc2xN3O0-xPRBTIFWNuW3aZYQFYmZlI

http://www.youtube.com/watch?v=oMj-YDsBCBo&feature=share&list=PLuMc2xN3O0-xPRBTIFWNuW3aZYQFYmZlI

http://www.youtube.com/watch?v=OotfreH4hT4


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése