A remény hal meg utoljára

Sok minden történt az utóbbi időben, de valahogy annyira sokat tanultam, meg mászkáltam minden felé, hogy nem volt időm írni.

Gyorsan egy kis helyzet jelentés.

Utoljára írtam, hogy készülünk Tel-Avivba Purimkor. Az utazás nagyon felemás volt, egyrészt hihetetlen jó érzés, hogy erre az időszakra mindenki meg makkan itt :), az utcán, a boltban, az éttermekben, kocsmákban, az emberek jelmezekben vannak. Voltunk egy utcai trance bulin pénteken, ami a szombat bejövetele előtt kb. 5-kor be is fejeződött, egész elképesztő érzés volt. Aztán másnap elmentünk egy Zombie walking bulira, ahol mindenki zombinak festve mászkált, majd egy utcai spontán partiba tévedtünk, ami nagyon jó volt. Találkoztunk pár magyarral ott, ami valahogy, nem azt hozta amit vártam, valahogy úgy éreztem útban vagyok,nagyon fura volt, kicsit el is kedvetlenedtem tőle, de szerencsére este elmentünk kettesben sétálni, megtaláltuk azt a környéket ahol majd élni szeretnénk, tiszta 7. kerület. Amúgy is valahogy ha Tel-Avivban vagyok úgy érzem hazaértem végre. Találtunk a piac mellett egy zseniális marokkói tajine éttermet, hát azt hiszem soha, soha nem ettem olyan finom még, mint ott, és az utolsó a nap a pincérnő, teljesen odavolt, hogy 3 nap egymás után odamentünk, és vagy 5 percig sipítozva örült, héberül :) nagyon cuki volt, de minden pincér odajött hozzánk, hogy mi jó, hogy újra látnak, tényleg 3 alkalom után, már törzsvendég voltam. És ráadásul, egy nagyon kedves család mellé ültünk le az étteremben, a kerteben, akik kérdezték, milyen nyelven beszélünk, mert olyan szép :), és miután mondtuk, hogy olé hádások vagyunk, nagyon megörültek, és a nagymama nagyon aranyosan elkezdett velünk héberül beszélni a mi szintünkön, és ha valamit nem jól mondtam, hihetetlenül édesen kijavított, jajj, egyszerűen, szuper helyesek voltak!

Aztán a héten elmentem végre a nagy nehezen elintézett vizsgálatomra (baba ügyben) Haifára, de végül nem jött össze a vizsgálat :(, nagyon kiborultam, most várhatok 2 hónapot. Közben viszont felhívtak a genetikusok, hogy találtak problémát, és cisztikus fibrózisra pozitív lett a tesztem, most a Balázsnak is el kell majd mennie hogy kivizsgálják, de már csak ha visszajöttünk.

Ja igen, közben megkerestek, hogy adjak interjút a Time Magazinnak, a magyarországi helyzetről főképp persze az antiszemitizmusról, de valahogy úgy érzem, nem fog megjelenni, mert a riporter nem jelentkezett azóta. De ettől még sokat gondolkodom azóta is a dolgon, és ma valahogy úgy érzem muszáj erről írnom egy kicsit.

Én itt, sokakkal ellentétben, egész pozitív vagyok/voltam az otthoni helyzettel kapcsolatban.

Azt is mondtam, hogy azért, nem ez volt a fő okunk az eljövetelre, de ettől, még egyértelműen, durva a helyzet, és olyan szinten normálissá vált, hogy mindenről a zsidók tehetnek, mint, hogy a fű zöld. De ez még semmi, ahhoz képest hogy milyen rasszizmus van az emberekben a cigányokkal kapcsolatban.

Sokat kérdezett, és sok minden csak most érik meg benne, ezekből. Azt kérdezte például, hogy - nem érzetem magam szabadnak otthon? - nem is tudom, akkor azt mondtam, talán nem, de erre most azt mondom, Itt szabadnak érzem magam, és soha nem éreztem magam még ilyen szabadnak. Azt kérdezte - miért nem jön akkor el minden zsidó?; Ha szüleim támogattak, ők miért maradtak? - azt mondtam, ők még reménykednek, mint ahogy én is, minden nap olvasom a híreket, minden reggel reménykedem mikor leülök a gép elé, és ha nem is minden nap, de rengetegszer csalódom, elkeseredem, aztán minden reggel újra reménykedem, amíg betöltődik a hírolvasóm, még van remény. Ma is reménykedtem, sőt ma még át is vertek azt hittem Kész Átverés Show volt ez, az alkotmány módosítással (hogy, ahogy egy nagyon jó barátnőm mondta, mindig abban reménykedik, hogy ez csak egy rossz ripacs színdarab Mikroszkóp színpad, és a végén, majd nevetünk, és tapsolunk, és a Fidesz meghajol, és legördül a függöny - vége), hát valóban, csak a Kész Átverés Show délután visszaütött, és én lettem átverve, és ma a remény meghalt...