Ismét az élet napos oldalán

Legfrissebb hír, hogy jelentkeztem egy illetve több önkéntes állásra is egy hete, gondolván, valahol mégiscsak gyakorolnom kéne a nyelvet, meg beépülni az itteni nonprofit világba, hátha megtanulom, az itteni szociális rendszert, adminisztrációt, és egyszer majd ott folytathatom ahol Budapesten abbahagytam kis karrierem építgetését. Az egyik helyről másnap vagy harmadnap vissza is jeleztek, hogy akkor mikor érnék rá megbeszélni a dolgot, na ma este 6-ra mentem az interjúra, ami mint kiderült, nem is igazán interjú volt, hanem egy megbeszélés, hogy kitaláljuk, miben tudnék besegíteni, az nem volt kérdés, hogy akarnak,-e csak azt, hogy Én mit szeretnék csinálni, sőt még majdnem elnézést kért, hogy egy olyan munkát ad, amit én kifejezetten szeretek, de most már egyre inkább valami perverznek érzem magam, (ez egy oktatással foglalkozó alapítvány, és az egyik feladatom – ami a csaj szerint szörnyű - az lesz, hogy regisztrációs napon, adminisztráljam ki milyen csoportba kerül, mennyit kell fizetnie, ha részletekben fizet, azt követni, illetve a másik feladat 2 osztálynak leszek a koordinátora, ami csak annyit jelent, hogy óra előtt rendbe kell tennem a dolgokat, megbeszélni a tanárral, mire van szüksége, kinyitni a termeket, ilyesmi ). Amúgy nagyon jó fej a csajszi, kicsit olyan mint én, sőt pont ugyan arra a szemére kancsal, Balázs szerint, hogy ha mi ketten beszélgetünk, akkor még a tér is meggörbül. De ami a legizgalmasabb az az, hogy, mielőtt kijöttünk, azt mondtam, hogy az a vágyam, hogy egy palesztin-zsidó alapítványnál dolgozhassak, és a csajszi véletlenül az egyik legnagyobb ilyen szervezetnél dolgozik főállásban (hoppá!), és mondta, hogy akkor ott is megnézi, mit tudok majd segíteni (áááááá!) itt olyan csodák történnek, el se hiszem.

Ja és mielőtt interjúra mentem volna, felhívtak Karmielből, hogy szeretnék vissza adni a kauciót (550 sékelt), amit Merkaz Klitában adtunk mikor beköltöztünk, pedig teljesen lemondtam arról a pénzről (éljen!), és ami a legjobb, hogy miután egy csomót sírtam, hogy mennyire szarul megy a héber ezzel az ügyintézővel, simán megbeszéltem mindent, még azt is,hogy postán elküldjék nekem azt az igazolást, hogy nem kaptunk kedvezményt a arnónára (ez ilyen ingatlan adó szerű valami, és ha megkapom ezt a papírt, akkor nem kell 1 évig fizetnem). Nagyon büszke voltam magamra, bár továbbra is ki vagyok akadva, mennyire nem beszélem még a nyelvet, és az angolom, is borzalmas, de azon legalább folyékonyan beszélek rosszul. Nehéz ez, hogy igazából két nyelven kéne szuperül megtanulnom, és egyhez lusta vagyok igazán leülni.

Hétfőn végre leadtam az összes papírt az Oktatási Minisztériumban, a diploma honosítás miatt, meglátjuk mi sül ki belőle. Sőt sikerült elintézni a bankaszámla módosítást végre a miszrad klitában, de azt sajnos, hogy mégis milyen ingyenes kurzusok vannak, és miket lehet tanulni, azt csak akkor tudom meg, ha már azon szinten vagyok héberül, nincs lista, ez valami hihetetlen.

A héten a kedvencem azért az volt, hogy vasárnap az összes mobil szolgáltató, egy már nem tudom miből eredő hiba miatt, óra átállított – tévesen – és erre nagyrészt figyelmeztették is az embereket, merthogy nem tudni miért, a hibát nem hajlandóak kijavítani (!), így most az az utasítás, hogy mindenki az Athéni időre kell átállítsa a mobilját, majd október 27-én amikor a valódi óra átállás lesz vissza a Jeruzsálemire, ez végül is logikus, legalább jól megtévesztjük az ellenséget senki nem tudja mennyi az idő Ja és minden óra mást mutat, mert például a mobilokon kívül számítógépem is rossz időt mutatott, de a tv rendszere a helyes időt (a tv az mindenek felett áll, mégis csak nonszensz lenne, ha tévedésből egy órával hamarabb tudnánk meg a híreket, tiszta időutazás kérem). Aznap volt is rendes kavarodás, tanárok nem jöttek az órára, a csoportomban is fele létszám volt, nem sikerült, ez az előre értesítés olyan fényesen, de hát ez a balagan országa, mindenki csak nevet az egészen.

Nade kalandozzunk vissza kicsit az időben mert régen nem írtam, két hete szervezetek itteni magyarok (egy szuper jó fej házaspár) egy Tel Avivi esti sétát, idegen vezetéssel, végén sörfőzde látogatással sörözéssel, ahol megismertem pár új embert, köztük a szervező párt, Annamari a végén odajött hozzám, hogy ki is mi is vagyok, honnanjöttem mitcsinálok, gyorsan elhadartam a nyolc hónapos itt létünk fontosabb epizódjait, majd ennek örömére, gyorsan meg is hívott, hogy menjünk hozzájuk Rosh Hasana estére, hosszas egyeztetés után, meglett hogy megyünk, hogy jövünk (mert kicsit messze laknak, nekünk meg még nincs kocsink). Délután el is indultunk, és mivel mi így elég korán már náluk voltunk, elmentünk velük az ottani reform zsinagógába, ami ilyen igazi családias, kis hely, még sosem éreztem ilyen jól magam zsinagógában, sőt még végig követni is tudtam az ima könyvet, már elég gyorsan olvasok, nagyon meg voltam elégedve magammal, sőt ajánlottak egy reform zsinit itt Tel Avivban is, szóval majd elmegyek oda tanulni is, olyan jó lenne.

Aztán lassan gyülekeztek az emberek, a végén 14-15-en lehettünk, isteni finomakat ettünk, tanultunk sok érdekeset, és ettünk mindenfélét, hogy a jövő évünk édes legyen, és hogy minden ellenségünknek rossz legyen (hehe!), és nagyokat beszélgettünk röhögtünk éjfélig, fantasztikusan jól éreztem magam. Aztán itt megismertünk egy másik házaspárt, akikkel nagyon jókat beszélgettünk, és ők is vittek haza minket, majd másnap meghívtak ebédre, a hol megismertük a férj unokatestvérét, és a feleségét, akik szintén hihetetlenül szimpatikusak, annyira családias volt, olyan meglepően otthon éreztem velük magamat, mintha elveszett rokonoknál lettem volna, itt is este 9-ig dumáltunk rengeteget nevettünk, jókat ittunk ettünk, szóval ennél jobb Rosh hasanat elképzelni sem lehetett volna. Másnap mondjuk ezek hatására elszabadult segítő Orsi, és majdnem bármiben segítettem volna egy srácnak, aki aztán botrányba fulladt zűrös válása folytán, és itt már úgy éreztem, na ilyen kis zűrös firmából van otthon nekem elég, nem kéne még is begyűjteni párat. De hát tényleg ilyenkor, ha azt látom, hogy valaki segítségre szorul, rögtön azt érzem, hogy de hát, ha én nem segítek most azonnal, akkor kész vége tutira meg fog halni, és és hát, mindenki láthatja, hogy muszáj segíteni, olyan kis szomorú a szeme is. Nade van nekem szerencsére egy csodás férjem, aki megvéd engem saját magamtól.