2013. január 6., vasárnap

Első nap az iskolában

A tegnapi vacsora meghívásunk elmaradt, aki szervezte nem jelentkezett azóta sem, de majd biztos bepótoljuk, így a tegnapi napot végig lustálkodtunk, és megnéztük az Így jártam anyátokkal 7. évadát :). Na jó én stréberkedtem, és átnéztem mindent amit a nyáron héberül tanultam, és megjutalmaztam magam nutellás palacsintával :).
Ma reggel 8-ra mentünk az uplánra, az elején bemutatkozott az ulpán vezetője, meg a tanár. Mi szerencsére jó korán érkeztünk, így még jutott nekünk pad meg szék, az utoljára befutók, már nem voltak ilyen szerencsések, így még reménykedtem is, hogy akkor ez biztos több csoport lesz, csak az elején a  megbeszélés van együtt. Hát ezt sajna buktam, 24-en vagyunk egy csoportban ami elképesztő sok egy nyelvtanuló csoportnak, de a tanár legalább csak héberül beszél (meg persze kézzel lábbal). De a reményem, hogy a Magyar anyanyelvű tanárt kapjuk, és hogy majd lesz külön csoportunk, az szerte foszlott. Ja és mondjuk így az 5 óra tanulás is kb. néggyel osztandó, mire mindenki szóhoz jut, márpedig a tanár komolyan veszi, hogy mindenki elmondja amit tanulunk. Az egyetlen reményünk, hogy majd lesznek akik feladják, lemorzsolódnak, meg ilyesmi (állítólag mindig van ilyen).
Az óra után felsorakozott megint egy rakás emberke, beszélt megint Ziona (negyedszer is elmondta ugyanazt, mi mikor kezdődik, végződik), beszélt egy nő (illetve kettő) a Bevándorlási Minisztériumtól, és mondták, hogy majd kapunk valami fizetés jellegű dolgot amikor elkezdődik a szakmai kurzus (ezt majd bővebben később megtudjuk), beszélt a szakmai kurzus vezetője, aki elmondta, hogy tanuljunk tanuljunk tanuljunk, és akkor lesz jó munka, meg minden szép és jó. Ja végre megtudtam, pontosan mi lesz belőlem: bölcsődei gondozónő. Ja és azt mondta még a pasi, hogy ha jó eredménnyel végzünk, azonnal kapunk állást is. Bár azért azért az egyik nő gyönyörűen elmondta, hogy azért ezt a szakmát nem a fizetésért, hanem a elhivatottságból végezzük (magyarul, szar a fizetés). De persze, kezdetnek minden jó, és én oda vagyok a 0-3 éves korú gyerekekért :). Még pont nem szemtelen, ha mázlid van még nem beszél, csak cuki, na jó a sírás az nem jó, de nekem majd nem sírnak és kész :).




2 megjegyzés: