2013. január 8., kedd

Gyerek csináló csoda rabbi

Hát a mai napom, nagyon zsúfolt, és esemény teljes volt. Délelőtt tanultunk, jó hír ma már csak 19-en voltunk (elvileg beteg voltak), és egy új tanárt ismertünk meg őt Szamdarnak hívják, nagyon aranyos, és szintén nagyon jónak tűnik. Még mindig halálra unom az órákat, remélem gyorsan haladunk majd, mert szeretnék már fejlődni. Délután Ludmillával volt, külön másfél órás foglalkozásunk, ahol tanultunk még egy kicsit, megtanultunk elszámolni ezerig. Egyre jobban viselem a több nyelvűséget, és nagyon jó hogy alapvetően mindig héberül beszél, és csak ha nagyon nem értjük mondja el röviden gyorsan angolul, meg oroszul. Ja igen az ulpánon kiderült, hogy van egy tanár is csoportban (mármint Oroszországban volt tanár), és orosz tanár, ami szuper, mert akkor ha már kicsit tudok héberül (meg ő is) akkor elkezdek oroszul is tanulni, hátha elvállal. Kedden és Csütörtökön vannak Ludmillával óráink, a jövő héten már valami héber mondókákat tanulunk. Utána a szomszédaimat elkísértem cigizni, és kiderült, hogy B.-vel hasonló problémánk vagy vágyunk van: gyerek. El is kezdtünk gyorsan mindent megtárgyalni, és ő ugyan még úgy gondolta, hogy nem sietik el, de mikor mondtam, hogy az első félévben minden ingyen van, belelkesítettem. Elmondta, hogy ő kapott egy telefonszámot, egy "gyerekcsináló rabbi" számát, aki magyar származású, és magyarul is beszél. Mint kiderült, nem az "ima erejével" segít (mert mikor ezt először meghallottam, bizarrul hangzott, hogy tényleg van aki hisz abban, hogy majd a rabbi áldása vagy micsodája segíthet), hanem neki és a feleségének nagyon nehezen lett gyerekük, és mikor végre megszületett az első, elhatározta, hogy mindenkinek segít majd, kiképezte magát, kapcsolatokat épít, olvassa a legfrissebb kutatásokat, és mindenkinek segít megtalálni a,legjobb orvost, és mindenkit nyomon követ, hogy jól mennek e dolgai. Fantasztikus! Úgyhogy feljöttünk és B gyorsan fel is hívta a rabbit, aki mondta, hogy nem szabad semmire várni, azonnal kell menni a dokihoz, és meg is adta egy szuper orvosnak a nevét aki Haifán dolgozik, annak a biztosítónak akinél mi vagyunk. Én 5 perc alatt kiderítettem, a címet, és azért utána néztem, és a fórumokon is mindenki csupa jót írt róla. Át is szaladtam és megbeszéltük, holnap el megyünk a klinikára, utána járunk mindennek. B. tud kicsit héberül beszélni, én olvasni és közepesen rémesen angolul, ketten csak összehozunk valamit. Utána mondjuk náluk ragadtam, és még jó sokat beszélgettünk, már nagyon hiányzott egy jó kis duma parti, és szerencsére mindannyian jó sokat tudunk beszélni :).
Ez egy nagyon jó nap volt, jól el is fáradtam.

3 megjegyzés:

  1. Alakulnak a dolgok! Szorítok! Nagyon megértlek, nálunk is nehezen jött össze, de sikerült! Nektek is! Mázeltov!

    VálaszTörlés