Dilemmázunk, és jön a „főinspektor”!

Azt már nem is tudom, hol hagytam abba, de most nagy kihagyás után, újra életjelet adok, elég hosszan, ezért előre is elnézést, kicsit összesűrűsödött minden.   

Április 28-án volt egy nagy megbeszélés metapelet ügyben. Ahol, bár igazából kevés újdonság derült, ki, mégis, valahogy mindenki elbizonytalanodott a folytatást illetően, az ok főleg pénzügyi, mert júniusban (sokaknak már most) lejár a „sal klita” (a havi apanázs), és amit utána a tanulás alatt fizetnek az kevesebb, mint ennek a fele, de délután 4–ig van tanítás, ami mellett már senki sem tud dolgozni, és itt a lakásért kb. annyit kell fizetni, mint ez a támogatás, de ha akár 1 napot hiányzunk (igazolatlanul) akkor ebből is levonnak, illetve a mi esetünkben, ha a Balázs kap munkát, én szinte semmit nem kapok. Ja és plusz adalék, ha esetleg közben meggondoljuk magunkat, többet nem kaphatunk semmilyen kurzusra támogatást, kedves kis adalék. Amúgy aki a kurzust szervezi, Xifat (legalábbis így értelmeztem a szerepét), nagyon szimpatikus volt, és nagyon megértő, és kedves (mondjuk itt mindenki az, max. később mégsem tesz semmit). Meg is kérdezte tőlem, hogy miért vagyok itt, ha szocmunkás diplomám van, mi akarok lenni később. Elmondtam, itt is, hogy mivel nem tudom a nyelvet, nem tudok elhelyezkedni, eddig csak annyit tudtam meg, hogy egy 2 éves kurzuson kell részt vennem, de nem tudok semmi biztosat, és kezdetnek, gondoltam ez is megteszi, plusz segít a nyelvtanulásban, mire a csaj, nagyon lelkesen mondta, hogy ez szuper gondolat, hajrá! Annyira fellékesített, hogy úgy jöttem vissza a lakásba, oké maradunk, szuper minden. Aztán átjött a szomszédunk, mert nem tudott eljönni a megbeszélésre, hogy akkor mi is volt, és valahogy mire mindent elmondtam, számokkal, dátumokkal, cakompakk már valahogy nem tűnt olyan rózsásnak a helyzet, főleg, hogy közben, hetek óta érezzük, hogy nagyon lassan haladunk a nyelvel, nem lehet 25 fős csoportban tanulni, és nem fejlődünk, és a Balázs azt magyarázta (jogosan), hogy ha továbbra is oroszokkal tanulok, ugyan ilyen nagy csoportban, ugyan ivritül oktatnak, de minden tanár beszél oroszul, akkor egyáltalán nem biztos, hogy annyira tudnám gyakorolni a nyelvet, pláne, hogy csak 30% a gyakorlat, amikor igazából emberek között, akarom mondani bennszülöttek között vagyok. Így még az is jobbnak tűnik, ha beszaladunk Tel-Avivba, aztán felkutatunk valami szar állást, a mosogatástól, a bicikli szerelésig aztán tanuljuk a nyelvet a munkában, DE a baj, az, hogy közben kiderült, hogy ha nem vállaljuk a képzést akkor június 6-án ki kell költöznünk, ha találunk munkát ha nem.

A dilemmánkon agyalva, pont elhatároztam, hogy na akkor másnap felhívom most már a rokonokat, akik teljesen eltűntek, hogy segítsenek, nekünk, ők mégis jobban látják mi van itt, erre este fél 8-kor felhívtak, hogy na akkor másnap jönnének, mikor jöhetnek. Elképesztő, itt minden segély kiáltásra jön válasz , bár ez a gyorsaság, még engem is meglepett. Másnap jöttek, is, felvázoltuk a helyzetet.

Az első válasz az volt, hogy hát igen, ez egy nagy dilemma :D. De arra jutottunk együtt, hogy a legjobb az, ha elkezdünk keresni munkát (a Balázsnak mondták, hogy semmiképp ne adja lejjebb, és a szakmájában keressen állást, jó informatikusra, szükség van, és legyen büszke), most mondjuk azt, hogy megyünk tovább, ha meg összejön valami menünk tovább, ha a Balázsnak lesz a tudásának megfelelő állása, és én is dolgozni fogok, nem okoz majd gondot tovább tanulni.

Ja igen, és a Péter azt mondta, hogy menjek tovább inkább a vendéglását, turizmus irányába, mert most abban van a jövő, ami nagyon jókor, jött, mert pont ezen gondolkodtam én is, és találtam egy nagyon szuper főiskolát, turizmus-vendéglátás területen, ami mellett a gyakorlat fizetett (ami a Tel-Aviv David Intercontinental Hotelben lenne) ráadásul angol a tanítás nyelve, a felvételi egy TEOFL vagy ILTS nyelvvizsgát kell csak letennem, ja és a főiskolán még franciául is tanítanak mint plusz nyelv. (ha valaki kedvet kapna itt a link is: http://www.vatel.co.il). Na szóval, van min gondolkodni. De addig is, Balázs már 6 vagy 7 helyre beadta az önéletrajzát webfejlesztői állásokra (nem is tudom elmondani, milyen büszke vagyok rá), de persze, ha a monitor előtt ülő kedves olvasónak, van esetleg a fiókban, egy állás ajánlat, nyelveken „kockán” beszélő, ámde zseniális informatikusomnak ne habozzon szólni!

Kiegészítő infóként, még gyorsan megírom az érdeklődőknek, a párhuzamosan zajló baba projekt fejleményeket: a múltheti genetikai vizsgálat időpontra, 1 órával később mentünk, ami teljes káoszt okozott a rendszerben, miszerint, közölte a nővér, hogy telefonáljunk gyorsan, és kérjünk még aznapra, 4 vagy 5 órára időpontot. Lementem szépen az előtérbe, tárcsáztam, mondom sorry, szeretnék mára időpontot, mert elnéztem a időt, genetikára, jaaa genetika?, melyik város? Oké, kérem várjon, kapcsolok valakit, megint elmondtam, időpont, elnéztem, genetika, genetikaaaa? kapcsolok valakit, oké, szeretnék időpontot, erre héberül hadar valamit, óvatosan tapogatózom, do you speak English? - kapcsol valakit, megint elölről kezdem, sorry, időpont, elnéztem, mára, genetika, please, elkéri minden adatomat, telefonszám, köszönjük hívását, majd vissza hívjuk, na és akkor ezt aznap még 3-szor eljátszottuk,, mert nyíílván nem hívtak vissza, de közben, még az egyik nő közölte, hogy nem is tud időpontot adni, mert a mint kiderült, a múltban lévő időpontomat akarta áttenni, ami nem volt lehetséges, meg is kérdeztem, hogy mégis, hogy érti, azt, hogy nem tudok időpontot foglalni, meg is ijedt, mondta, hogy visszahív. Na este 7-kor már sikerült, is megoldani a problémát, és tegnap túl is estünk a vérvételen, közben kicsit gyakorolhattam is a nyelvet, főleg apukájának apukája anyukája szókapcsolatot, (ami nem egyszerű ezen a nyelven), mert nyilatkozni, kellett minden felmenő hovatartozásáról. Aztán, megnéztem, mikorra lesz, lelet, és kicsit megint kiakadtam, mert megint egy hónap, amit nem is értek, nekem volt 6 vizsgálatom 2 hét alatt, neki 1 egy hónap?! Na mindegy jelenleg a helyzet, elég instabil nálunk, nem sürget minket semmi. Itt úgyis minden lassan lassan, türelemmel....

Ja igen, amúgy 2 hétig totál berágtam a nyelvtanulásra, elegem lett, de nagyon, de tegnap este visszatért az erőm. Ja és kiderült, hogy csak május 23-ig tart az ulpán, lesz két hét szünetünk, ami szuper, lesz felkészülési idő, meg kicsit járhatjuk az országot, gyakorolhatjuk a nyelvet.

Tegnap dilemma ügyben újabb fordulattal megjelent Yulia az ulpánon, hogy jön valami „főinspektor” és vallani kell, hogy akkor vállaljuk e a kurzust, vagy mik a terveink. Mivel, egyenlőre semmi biztosat nem tudunk, úgy döntöttünk, továbbra is tartjuk magunkat az eredeti tervekhez.

Na ma le is mentem a kiírt időpontban Ciónához, és a „főinspektorhoz”, persze nagy sor állt már lent, mert csúszásban volt minden, de most már meg is sértődnék, ha nem így lenne, Izraelbe költöztem, nem Németországba. A főinspektor nem egy ember volt, hanem a szobában ült, Yúlia, Cióna, és még 4 nő, akik valami nagyon kedvesen kérdezgettek, és mivel héberül kezdtem válaszolni, pláne nagyon kedvesek volltak, és türelmesen kivárták, mire kinyögöm a válaszokat, és mondták is, hogy inkább héberül beszéljek, lassan lassan. Kérdezték, hogy akkor most, metápelet szeretnék e lenni, vagy szocmunkás, mert nem értik,hogy ha van egy diplomám, egy szakmám, mit keresek itt? Elmondtam, megint, hogy mivel nem tudom a nyelvet, nem tudok elhelyezkedni, edig csak annyit tudtam meg, hogy egy 2 éves kurzuson kell részt vennem, de nem tudok semmi biztosat, és kezdetnek, gondoltam ez is megteszi, plusz segít a nyelvtanulásban. Erre, közölték, hogy „haval!” ami kb annyit tesz, kár, vagy sajnos, ebben az estben kb. azt, hogy ez időpazarlás. Éééééés (dobpergés), közölték, hogy akkor most mindennek utána néznek, és inkább októberben kezdjem el a szocmunkás képzést, addig meg tanuljam a nyelvet, de nyíííííílván még semmi nem biztos, de azért nagyon optimistának tűntek, és akkor vasárnap majd szólnak mikor, vissza kell mennem Ciónához a fejleményekért. Azt hiszem, legalábbis úgy éreztem a megbeszélésen, hogy az tetszett nekik igazán a szociális munkán belül (Szepi, most ne nézz ide! :)). hogy szenvedély beteg területen dolgoztam, mint projekt menedzser.

Komolyan ez az Ország szeretem engem, illetve ez egy viszonzott szerelem, ebben egyre biztosabb vagyok, még ha, néha ki is borulok, meg feladnám, meg gyötrődöm, a „mithogyan” miatt.

Ha lesz további fejlemény írok!